csütörtök , 9 május 2024
Kezdőlap Könnyű aZorka – Játékmadár
Könnyű

aZorka – Játékmadár

78
aZorka – Játékmadár

aZorka hamarosan óriási mérföldkövet pipálhat ki élete első nagylemezével, amelyre nem is találhatott volna jobb hónapot, mint a hideg, költői és mégis reményteljes február.

A ’Játékmadár’ című lemez az öngyógyítás és kísérletezés jegyében született, az album címadó dala pedig egy sokat sejtető, vizuális aláfestéssel együtt debütál.

Kortárs, női zeneszerző, vagy egy húszas éveit elemző lány – akárhogy is aposztrofáljuk aZorkát, igazi művészet az, ahogy szavakat hív életre a zene érzéki frekvenciáin keresztül ezzel egyedi univerzumokat teremtve. Az év végén Blahalousianaval együtt turnézó és Kollár-Klemencz Lászlóval közös estet tartó énekesnő a „Cseresznyeszezon” után újabb lemez előfutárral jelentkezik, amely egy olyan témát tesz elfogadhatóbbá szövegvilágával és tapadós dallamaival, mint az óriási tabuként kezelt, mégis úton-útszélen jelenlévő elmúlás.

„A depresszióról, halálvágyról szól a dal, és az ebben való kimerülésről. Sokat agyaltam, merjek-e ennyire nehéz témát hozni, de végül rájöttem, hogy csak így mutathatok hiteles összképet” – mesélte az előadó, aki a rendezővel, Makk Vatával közösen egy találó, szöveges videót álmodott meg: „A „Játékmadár” szövegéhez kapcsolódtam ezzel a rövid képpel: az évek során nehézséget okozott elfogadni a ‘sötétebb’ oldalam, de rá kell jönnöm, hogy ez is az én részem, ez is én vagyok.”

Ahogy a február 9-ére tervezett LP legtöbb szerzeményén, a „Játékmadár” producere ezúttal is Somody Áron (Azahriah, Nági, OHNODY, kristoaf) volt, egyben ő felelt a mix- és masteringért.

„Ahogy születtek az új dalok, egy erős koncepció is kirajzolódott: az öngyógyítás egy-egy különböző fázisát akartam megjeleníteni a számokkal. Újítgattam a szövegírással is, megpróbáltam hangsúlyosabb refréneket írni, amik egyfajta konklúziói a teljes szövegnek. A zeneszerzés Jancsó Gáborral zajlott, aki a Hangfoglaló Programban a mentorom is volt, illetve egy-kétszer a zenekarom tagjaival írtunk meg (Berek Dániel, Perger Péter) az akkordokat. A szövegeket pedig szokás szerint én szereztem” – mondta aZorka, aki a Gólyában ráadásul lemezbemutató koncertet tart 2024. február 24-én.

Forrás: Magneoton Music Group


Hangolódj rá! További friss híreket talál a 1music.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Kapcsolódó cikkek

Curtis Jackson „50 Cent”: Nyomd okosban, nyomd okosan

Egy keménykörmű túlélő története a gettóból a csúcsig Curtis Jackson, azaz 50...

Lola diktálja a sztárok divat-trendjeit

Mi a közös Lolában, Vasvári Vivienben és Hunyadi Donatellában? A sztárok nem...

Curtis x Király Viktor – Mehet a tánc

Amikor egy sztár rapper és a legjobb férfihangok egyike egyesül: Curtis és...

Megszületett a szinglik himnusza – a „Higgadj Helén”

Higgadj Helén: Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar Az extravagáns énekesnő,...