A generatív mesterséges intelligencia rohamos fejlődése a zeneiparban is alapvető változásokat hozhat.
Az Artisjus jogászai ebben az írásban az MI lehetséges hatásait mérik fel, illetve javaslatot tesznek arra is, hogy a felmerülő problémákat hogyan lehet megoldani. Az alábbiakban ennek az írásnak a fő állításait vesszük végig, törekedve a közérthetőségre.
1. A szerzői jog céljai: az alkotás ösztönzése, egyensúly kialakítása az alkotók, felhasználók és a közönség igényei között.
A szellemi alkotótevékenység a társadalom egésze számára hasznos. A szerzői jog egyik fő célja, hogy ezt ösztönözze. Ennek egyik eszköze a jogdíj (anyagi ösztönző), a másik az alkotók nevesítése, a művek torzításmentes forgalma. A szerzői jogi szabályozás egyensúlyt alakít ki háromféle szereplő között: tehát az alkotók, a műveiket felhasználó gazdasági szereplők és a nagyközönség között.
2. A mesterséges intelligencia által írt zenék olcsósága komoly fenyegetést jelent.
Rövid idő alatt rendkívül sokat fejlődött az MI-alkalmazások által előállított zene minősége. Bizonyos területeken – elsősorban az alkalmazott zenében – már most képes arra, hogy helyettesítse az emberek által írt műveket. A jelenlegi szabályozás szerint ezek a felhasználások nem jogdíjkötelesek, hiszen a zene nem emberi intellektuális teljesítmény eredménye, így pedig nem illeti meg a szerzői jogi védelem. Ugyanakkor közismert, hogy az MI modellek csak azért tudnak működni, mert ezeket az emberi kultúra védett alkotásainak (nem egy esetben a teljes világrepertoárnak) a felhasználásával tanították be. Ez akkor is így van, ha az egyes, az MI által létrehozott zenéknél nem lehet rámutatni, hogy pontosan melyik művekre támaszkodott a modell.
Az évtizedes tapasztalatok azt mutatják, hogyha van olcsóbban elérhető, azonos célt (pl. nem sokkal rosszabb “műélvezetet”) elérő “termék”, akkor lesznek olyan piaci szereplők, amelyek ezt fogják választani a jogvédett emberi alkotások helyett. Ha az MI által létrehozott zenék ilyenek lesznek (hiszen a fenti érv szerint nem jogdíjkötelesek), akkor bizonyos piacokat dömpingszerűen eláraszthatnak – nem azért, mert jobbak, hanem mert olcsóbbak lesznek. Ez komoly bevételkiesést jelenthet a szerzőknek, felborítja a fent jellemzett egyensúlyt, csökkenti az alkotótevékenység ösztönzését.
3. A mesterséges intelligencia európai szabályozása nem alkalmas a helyzet kezelésére.
A világon elsőként az EU fogadott el a mesterséges intelligenciát szabályozó rendeletet. Ez előírja a fejlesztőknek, hogy átlátható módon, a felhasznált műveket nyilvánosságra hozva kell betanítaniuk a modelljeiket. Ugyanakkor ilyen szabályozás nincs az Egyesült Államokban (ahol már számos per indult, amelyek tétje az ún. méltányos használat alkalmazhatósága az MI esetében), sem más fontos gazdaságokban.
Az MI robbanásszerű fejlődése előtt elfogadott európai szabályozás lehetőséget adott arra, hogy jogvédett műveket a “szöveg- és adatbányászattal foglalkozó” kutatók engedély nélkül felhasználják. A jogkezelők azonban tiltakozási lehetőséget kaptak ez ellen, és ezzel – más zenei jogkezelőkhöz hasonlóan – az Artisjus élt is. Ám a gyakorlatban lehetetlen igazolni, hogy egy adott MI alkalmazás betartotta-e az előírásokat, pl. figyelembe vette-e ezt a tiltakozást.
4. Nemcsak a betanításra, hanem a kereskedelmi felhasználásra is jogdíjat kellene kivetni, a védett művek jogdíjával megegyező mértékben.
Az MI körüli párbeszéd egyik fő csomópontja, hogy ha egy MI-fejlesztő a modelljét jogvédett művek használatával akarja betanítani, ahhoz engedélyt kelljen kérnie a jogtulajdonostól, és ezért megfelelő kompenzációt fizetnie. Sokan gondolják azt, hogy az “output” oldalon, tehát az MI-vel készült zenék felhasználása nyomán is valamiképpen anyagilag el kellene ismerni, hogy az adott zene nem jöhetett volna létre, ha nincsenek az emberek által alkotott művek – hiszen ez a kapcsolat akkor is fennáll, ha egy-egy szám konkrét forrásait nem feltétlenül lehet megjelölni.
Az Artisjus javaslata az, hogy az MI-zenék kereskedelmi felhasználása esetén a közös jogkezelők szedhessenek jogdíjat, amely azonos mértékű az ugyanilyen módon felhasznált, jogvédett művek felhasználásának jogdíjával. Ezt a zenét felhasználó vállalkozások fizetnék (szemben az “input” oldali jogdíjjal, amit az MI-fejlesztő cégek). A jogdíjakat a közös jogkezelők saját felosztási szabályzata alapján kapnák meg az alkotók. Ennek pontos módjáról maguk a jogosultak döntenének, átlátható, államilag ellenőrzött módon.
5. A javaslat megvalósítható és helyreállítja az egyensúlyt.
Ezen a módon az alkotók részesülnek azokból az bevételekből, amelyeknek kiindulópontja (a betanításra használt repertoár) az ő munkájuk eredménye. A javaslat megelőzi a 2. pontban leírt piaci dömpinget: ha ugyanolyan jogdíjat fizetnek a kereskedelmi felhasználók az emberek és az MI által írt zene után, akkor ez utóbbit akkor áll érdekükben használni, ha az valós piaci igényt elégít ki (pl. algoritmikusan gyorsan “testre szabható” és nagyobb mennyiségben előállítható az MI-zene). Kiesik a rendszerből a “lehet, hogy nem olyan jó, de olcsóbb” típusú ösztönzés.
Ez a fajta jogdíj nem precedens nélküli a szerzői jogi szabályozásban (vö. a képzőművészeti fizető köztulajdon fogalmát). Egyes jogtulajdonosok számára fontos, hogy a műveik felhasználása felett kontrollt gyakoroljanak; ez ebben az esetben a betanítás oldalán jelenne meg (a jogtulajdonos eldöntheti, engedélyezi-e ezt és ha igen, milyen kompenzációért cserébe) – a kimeneti oldalon amúgy is kizárt ennek érvényesítése. A díjigény hazai bevezetése nem ütközne uniós előírásokba, hiszen nem jogvédett zenék felhasználásáról szól. Az Artisjus véleménye szerint egy, a kultúrája védelmére érzékeny tagállam számára nyitva áll egy ilyen önálló szabályozás lehetősége. Nem ez lenne az első eset, hogy a hazai szerzői jogi jogalkotás nemzetközi példát mutatva innovaov megoldással élen jár a fent említett egyensúly helyreállításában.
Forrás Dalszerző
Szerző:
Hangolódj rá! További friss híreket talál az 1music.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
