A budapesti underground pop-rock egyik legüdébb színfoltja a Zebra Eats Lion zenekar, melynek új, Ez Vagyok Én című, 5 számot tartalmazó EP albuma jelent meg szeptember 27-én.
A gyökereikben korábbra visszavezethető, de 2023-ban új lendületet vett formáció második dalcsokra igazi ínyencségeket tartogat azok számára, akik jóleső nosztalgiával emlékeznek vissza a korai 2010-es évek fesztivál Rock N’ Roll-jára és új, lendületes, modern formában kívánják átélni újra. Az album különlegessége, hogy mind az öt rajta szereplő tétel alapötletét külön-külön jegyzi az öt zenekari tag.
A Zebra Eats Lion új EP-je magyarázat mindenre
Az EP első dala az Embermás című szerzemény himnikus akkordjaival bont zászlót és sodor el elsöprő lendületével, melyet rögtön követ a Levegőt! című szám, némileg melankolikusabb verzéivel, mely nem tart sokáig, hiszen a tempós refrén után magunk is úgy érezzük hogy levegő után kell kapkodnunk. Az album harmadik dala a Félhomályban, amely az oldschool, Led Zeppelin-i rockzene legszebb hagyományait követve érzéki, de határozott lüktetéssel kalauzol el minket a kedvesünkkel félhomályban eltöltött esték extázisába. A következő, negyedik darab a Tükörbuborék mindennek szöges ellentéte, mely talán az album legkiforrottabb szerzeménye. Funky és hard rock izgalmas elegye meséli el az online terekben elidegenedő és véleménybuborékokba zárkózó individuum tragédiáját.
A társadalomkritikai értekezés azonban ezzel még nem ér véget, hiszem az album záródala, a Roncs (melyhez a zenekar remek videóklipet is forgatott), kíméletlen és punkos szemtelenséggel tárja elénk a magyar valóság roncstársadalmának poros tükörképét. Összességében egy nagyon színes, az album borítóján is visszaköszönő zenei kavalkád lett az Ez Vagyok Én, és tűkön ülve várjuk, hogy a jövő fesztiválszínpadaira feltörekvő pop-rock zenekar, a Zebra Eats Lion, mivel rukkol elő legközelebb.
Hangolódj rá! További friss híreket talál az 1music.hu főoldalán! Kövesse a technológiai híreket és csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!