Zayn szerelmet tetováltatott magára

Zayn szerelmet tetováltatott magára

News

Zayn Malik folyamatosan bizonyítani próbálja szerelmét barátnőjének, Gigi Hadidnak. A sármos énekest most lencsevégre kapták New Yorkban, és a fotókon jól látszik, hogy egy nagy „love” azaz „szerelem” szót tetováltatott a bal kézfejére. Sőt, a grafológiában jártas rajongók azt is kiszúrták, hogy az írás olyan, mintha Gigié lenne, ehhez pedig a modell egyik kézzel írott levelét használták bizonyítékként. 

Zayn egyébként szereti az aktuális barátnőinek nevét, vagy kézírását magára varratni, mondjuk ennek meg is van a hátránya, hiszen egy-egy szakítás után el kell tüntetni a tetkókat. Így volt ezzel akkor is, amikor Perrie Edwards arcképét tetováltatta a jobb felkarjára. A diszkrétnek korántsem mondható motívumot azonban ma már nem látni, hiszen Zayn nemrég befedte azt egy másik rajzzal, így már nem látszik az exe arcképe a bőrén. Reméljük, hogy Gigi szignójának nem ez lesz a sorsa.

Zayn és az új tetoválás(Fotó: Profimedia/Red Dot)