Shawn Mendes vallomása

Shawn Mendes vallomása

News

Shawn Mendes nemrég személyes információkat osztott meg velünk. Az énekes ugyanis szorongással küzd, csakúgy, mint Zayn Malik. A 19 éves énekes új szerzeményei között az In My Blood című tétel erről a betegségéről szól. "Ez a dolog tavaly jött ki nálam. Mindig is nyugodt gyerek voltam, de persze ismertem olyan embereket, akik szorongástól szenvedtek, amit nehéz volt megértenem. De amikor téged talál be egy ilyen roham, akkor azt gondolod, hogy Úristen, nem is tudtam, hogy ez ennyire durva” – nyilatkozta az énekes.

Ma már viszont Shawn jobban van, állítása szerint azért írta ezt a dalt, hogy a világ tudomására adja, hogy gyógyulgat, de persze jól tudja, hogy bármikor rájöhet egy kisebb pánikroham. Ám ő is hasonlóképpen cselekszik, mint a többi kollégája: zenét ír betegségéről, hiszen számára is ez az igazi terápia.