Selena Gomez egy jachton turbékolt The Weeknddel

Selena Gomez egy jachton turbékolt The Weeknddel

News

Selena Gomez fülig szerelmes The Weekndbe, ráadásul ez az érzés kölcsönös. Az ifjú párt Valentin-napon kapták lencsevégre, ahogy egy jachton turbékol, ki sem bújtak egymás karjai közül. Selenáék egy romantikus vacsorán is részt vettek, ahol felköszöntötte barátját, mivel szülinapi buliján nem tudott részt venni, illetve a Grammy-díjátadón sem együtt voltak, úgyhogy volt mit bepótolniuk. Egyébként nemsokára nyilvánosan is felvállalják a kapcsolatukat, ezt pedig a kanadai énekes forszírozza jobban. The Weeknd ugyanis ország-világ előtt szeretné átkarolni és megcsókolni Selenát.

Amíg ők megtalálták a boldogságot egymással, az exek fortyognak a dühtől. Justin Bieberről már szó esett, aki egy élő videóban pirított oda The Weekndnek, Bella Hadid pedig még mindig szerelmi bánattól szenved. A modell legutóbb így nyilatkozott: „ Ez most nagyon nehéz nekem, de örökké szeretni és tisztelni fogom őt. Valahogy muszáj lesz túlélnem ezt is és felégetni mindent magam mögött, ami még régen a kettőnké volt” – mesélte szomorúan Bella. Reméljük, hogy hamarosan beforrnak a szerelem által okozott sebei.