Rihannáé az év cipője

Rihannáé az év cipője

News

Rihanna amihez csak ér, az arannyá változik. Vagy amiben csak lép egyet. Az énekesnő a Puma márkával közösen készített egy saját tervezésű cipőt, amely megkapta az év lábbelije díjat a Footwear News csapatától. Tavaly ugyanezt a trófeát Kanye West vehette át, aki az Adidasszal közösen dobta piacra Yeezy Boost névre keresztelt cipőjét. Riri Creeper sneakere pedig idén lett a vásárlók kedvence.


Bár ne legyenek nagy illúzióitok, hiszen ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mind Kanye West, mind pedig Riri a cég gyáraiban robotolt azért, hogy kiszabják, megvarrják és megtalpalják az ékes lábbeliket. Csupán ilyenkor egy alapötlettel állnak elő a márkák részére, akik hosszas egyeztetések után hagyatják jóvá a sztárokkal a saját tervezéseiket. De attól még hatalmas pénzt robbantanak az ismert nevek közreműködésével, éppen ezért idén a Puma számíthatott arra, hogy a Rihannával közös együttműködése meghozza a várva várt sikert.