Teszt: válassz két figurát, megtudod, milyen vagy!

Teszt: válassz két figurát, megtudod, milyen vagy!

News

Pip Wilson brit pszichológus dolgozta ki az alábbi tesztet, amellyel a diákok tanulási nehézségeit vizsgálta. Később kiderült, hogy felnőttek esetében is remekül működik.

A képen szereplő emberfigurák más-más lelkiállapot és pozíciót fejeznek ki; kettőt kell választanod közülük!

Először válaszd ki azt, amelyről úgy gondolod, a leginkább hasonlít rád. Ezután válaszd ki azt, amelyre a legjobban szeretnél hasonlítani. Tehát először azt kell eldöntened, hogy melyik figura vagy te, utána pedig, hogy melyik szeretnél leginkább lenni.

Megfejtés a kép után.


Eredmények:

Ha az 1,3,6 vagy 7-es figura közül választottunk, akkor eléggé motiváltak vagyunk az életben, akik nem félnek semmilyen akadálytól, bármilyen nehézség is adódjon.

Ha a 2,11,12,18 vagy 19-es emberkét választottuk, akkor szinte biztos, hogy egy beszédes, kommunikatív személy vagyunk, aki bármikor készen áll, hogy a barátainak segítsen.

A 4-es figura egy olyan ember személyiségére utal, aki stabilan megállja a helyét az életben, igyekszik minél több dolgot megvalósítani.

Az 5-ös ember mindig fáradt, gyenge, és nincs elég ereje az élethez.

A 13-as és 21-es figura egy kissé visszafogott személyt takar. Sokszor küzd belső konfliktusokkal, amelyeket nem szeret senkivel megosztani.

A 8-as figurát választó leginkább csak magára gondol, és hajlamos teljesen elmélyülni a saját világában.

A 9-es figurával azonosuló személy imád szórakozni, és alapjába véve boldog ember.

Amennyiben a 10-es vagy a 15-öst választottuk, akkor nagyszerűen képesek vagyunk alkalmazkodni az életben, és igencsak optimista személyiséggel áldott meg a sors.

A 14-es figura egy lelki traumát élt át, ami miatt érzelmileg szinte teljesen összeomlott. Súlyos krízisen megy keresztül.

Aki a 20-ast választotta, hihetetlen önbizalommal rendelkezik. Mindig ő irányít, igazi vezéregyéniség, aki arra törekszik, hogy a körülötte lévők mindig adjanak a véleményére.

A 16-ost választottad? Akkor belefáradtál, hogy mindig támogatnod kell valakit. Ezért öleled át azt, aki a 17-est választotta, aki arra törekszik, hogy minél jobban ráfigyeljenek.