Kanye West volt testőre kitálalt

Kanye West volt testőre kitálalt

News

Kanye West a való életben is olyan nehéz természetű ember, mint amilyennek a legendákban körülírják. Erre pedig bizonyíték, hogy West nemrég kirúgott testőre, Steve Stanulis zaftos részleteket tálalt ki a rapperről. A szakember szerint West ugyanis olyan értelmi szinten áll, mint egy csecsemő. „Egyszer vigyáznom kellett a gyerekére és esküszöm sokkal könnyebben ment, mint amikor őt kellett védenem” – fakadt ki Steve, majd folytatta: „szörnyű volt, amikor Kanye azon kapta fel a vizet, hogy nem tudtam, melyik szintre kell mennünk egy épületben. Ölbe tett kézzel azt várta, hogy majd én nyomom meg a gombot a liftben, de nekem fogalmam sem volt arról, hogy hová megyünk”.

Steve-t egyébként azért rúgta ki West, mert az bemutatkozott a feleségének, Kim Kardashiannak a Met gála előtt. A botrányhős ezen úgy felhúzta magát, hogy haladéktalanul megszüntette Steve munkaviszonyát, aki nem volt rest ezek után elmondani mindent a párról. Szerintünk jól tette!

Rettegjen, aki Kanye-nál vállal munkát! (Fotó:Profimedia/Red Dot)