Kanye Westnek bejött a közmunka

Kanye Westnek bejött a közmunka

News

Alaposan jóvátette bűneit Kanye West. A sztárnak még 2013-ban volt egy nagyobb botránya: a Los Angeles-i repülőtéren megtámadott egy lesifotóst, amiért nem hagyta abba a kattintgatást. A paparazzo persze beperelte a rappert, akit végül 2014 márciusában 250 óra közmunkára, dühterápiára és két év felfüggesztettre ítéltek. 

Az ügyben nemrég újból meghallgatást tartottak, a bíróságon pedig kiderült, West nagyon is betartotta a megegyezés feltételeit. Sőt, tulajdonképpen még túl is teljesítette a dolgot, ugyanis 262 órát dolgozott közmunkában: divattervezést tanított az egyik hollywoodi iskolában. Ebből is látszik, hogy nemcsak a nebulók, de Kanye is élvezte a helyzetet, sőt, mi több, májusban ő mondott beszédet az iskola végzőseinek ceremóniáján. Annak ellenére azonban, hogy túlszárnyalta a hatóság elvárásait, a felfüggesztettet még néhány hónapig el kell viselnie…

Megkönnyebbült Kanye
(Fotó: Profimeda/RedDot)