Justin Bieber újabb énekes csaja

Justin Bieber újabb énekes csaja

News

Kétségkívül a hét híre, hogy Justin Bieber és Hailee Steinfeld járnak. Nem, Bieber még véletlenül se a szintén Haileenek hívott, de Baldwin vezetéknévvel rendelkező modellel kavar megint, hanem ezúttal a barna énekesnőre csapott le. Sőt, mint ahogy az is kiderült, vele trécselt a Face Time-on, amikor mosolyogva mutogatta a fotósoknak, hogy épp egy titokzatos lánnyal beszélget. Ezek szerint pedig jogosan következtetethetünk arra, hogy Hailee és közte már több mint egy hónapja tart a szerelem. 

Habár a páros tagadja, hogy lenne közöttük valami, szemtanúk szerint a MET gála után együtt távoztak a helyszínről. Ez a szituáció pedig felettébb érdekes, mivel Hailee egyik barátnője Justin exe, Selena Gomez, akit immáron az sem zavart, hogy a barátnője a volt barátjával kavar. Szerencsére Sel megtalálta a boldogságot The Weeknddel, és erre még anyai áldást is kaptak.