Kitették otthonából JayZ-t és Beyoncét

Kitették otthonából JayZ-t és Beyoncét

News

Kidobták albérletéből Beyoncét és Jay Z-t, ők pedig teljesen kibuktak miatta. A pár Los Angeles egyik előkelő negyedében bérelt egy villát évekig , amelyért nem kevesebb, mint havi 150 ezer dollárt, azaz nagyjából 42 millió forintot fizettek. A tulajdonos azonban úgy döntött, eladja a házat, a sztárpárnak pedig 60 napja maradt kiköltözni. „Kitettek minket az otthonunkból!” – mondta ezzel kapcsolatban korábban a rapper. 

A családnak azonban nem kellett sokáig aggódnia, lesz-e fedél a fejük felett, ugyanis gyorsan találtak új házat. Az ingatlan nem messze fekszik korábbi otthonuktól és még az albérleti díj is nagyjából megegyezik az előző házéval. A különbség annyi, hogy a 19 ezer négyzetméteres ingatlan jóval nagyobb, mint az előző, illetve fel van szerelve egy teljesen fedett olimpiai méretű medencével, egy kültéri medencével, több kerttel és még egy vízeséssel is. Jay-Z alá is írta a szerződést egy évre, ugyanis úgy gondolta, ez megfelelő környezet lesz kislányuk, Blue Ivy számára.

Beyoncé és JayZ megnyugodhat: van új családi fészek
(Fotó: Profimedia/RedDot)