Demi Lovato, a bunyós

Demi Lovato, a bunyós

News

Volt idő, hogy Demi Lovato nem a segítőkészségéről volt híres, sőt. Már hét év eltelt azóta, hogy óriási botrányba keveredett, miután fizikailag bántalmazta az egyik táncosát. Most viszont a róla készült dokumentumfilmben mindenről lehull a lepel, és a riporterek újból elővették ezt a kínos ügyet. Az énekesnő éppen a Jonas Brothers-szel turnézott 2010-ben, amikor a repülőgépen a semmiből behúzott egyet Alex Welch nevű táncosának, aki szerint semmi előjele nem volt annak, hogy miért húzta fel Demi magát ennyire.

Az eset majdnem bíróságra került, a szemtanú pedig nem más volt, mint Nick Jonas, aki próbálta jobb útra téríteni Demit, de mind hiába. Állítólag ezekre a beszélgetésekre az énekesnő egyáltalán nem emlékezik, és nagy eséllyel beszámíthatatlan volt akkor is, amikor Alexet bántalmazta. Mindenesetre sokáig bocsánatot se kért a táncosától, aki ezek után otthagyta Demi csapatát. Ma már állítólag elsimították a konfliktust, viszont külön utakon járnak. Reméljük, azóta az énekesnő lenyugodott.