Chris Brownt kiengedték

Chris Brownt kiengedték

News

Nem csekély, közel 250.000 dolláros (kábé 70 millió forintos) óvadékért cserébe ismét szabadlábon védekezhet Chris Brown. A rappert még múlt héten vették őrizetbe, aki ezúttal lőfegyverrel fenyegetette meg Baylee Curran szépségkirálynőt a saját lakásában. Ezek után hajnalban egy hadseregnyi rendőrautó és helikopter jelent meg Chris háza körül, majd átkutattak mindent, aminek eredményeként megtalálták nála a nő által emlegetett lőfegyvert, illetve drogok is előkerültek a botrányhős egyik szobájából.

Azóta Chris persze mindent tagad, a szépségkirálynő pedig nem fél a bulvárlapoknak elújságolni a történteket. Szerinte ugyanis Chris különösebb indok nélkül esett neki a pisztolyával, miután Baylee szemügyre vette a rapper nyakában lógó gyémánt nyakláncot. Ez volt az a pillanat, amikor érezte, hogy valaki pisztolyt szegez a fejéhez. Ha bebizonyosodik, hogy a nő igazat mond, akkor Chris Brown elég nagy bajban van, hiszen 2009-ben exbarátnőjét, Rihannát is bántalmazta, ami csak még jobban súlyosbíthatja a vádak végkimenetelét.

Ismét szabadlábon(Fotó: Profimedia/ Red Dot)