Abbahagyhatja a OneDirection

Abbahagyhatja a OneDirection

News
Alighogy Zayn Malik kiszállt a One Directionből, a többiek máris azt fontolgatják, hogy követik. Persze nem kell megijednünk, hiszen nem végleg hagynák ott a popszakmát. Felröppent a hír ugyanis, hogy a srácok legújabb, ötödik stúdióalbumuk után nem indulnának turnézni, hanem egy nagyobb szünetet tartanának.



„A banda szeretne egy hosszabb kihagyást, miután kijött az album és promózták egy kicsit” – nyilatkozta a srácok egyik ismerőse. „Már öt éve non-stop együtt vannak, több millió albumot adtak el és a világ talán legismertebb sztárjai közé tartoznak. Eljött a pillanat, hogy megálljanak egy kicsit és átgondolják a jövőjüket” – tette hozzá az informátor, aki azt is elmondta, hogy egészen biztosan nem indulnak turnézni 2016-ban.


A sztori persze pillanatokon belül körbejárta a srácok rajongótáborát és eljutott a menedzserhez is, aki végül közleményben cáfolta a híreszteléseket. „Az egész csak pletyka, tények nélkül. A OneDirection már alig várja az ötödik lemez megjelenését, és hogy végre újra turnézhasson” – írta a nyilatkozat, azt pedig mindenki döntse el maga, kinek is hisz végül.

(Fotó: Profimedia/RedDot)