will.i.am a Marsra megy

will.i.am a Marsra megy

News

will.i.am mindent beleadott legújabb számába, hogy az földöntúlian menő legyen. És ezt most szó szerint kell érteni, ugyanis a Reach for the Stars című dal a Marson tartózkodó Curiosity nevű űrszonda hangszóróiból csendül majd fel először. A NASA azzal indokolta abbéli döntését, hogy ez a dal lesz a kiválasztott, mert egyrészt a címe is pont aktuális, ráadásul will.i.am tudományos, technológia és űrkutatás iránti szenvedélyéről szól.

A popmogul ezen kívül egy új projektet is indít az i.am.angel Foundation nevű szervezetével, amely iskolákat segít majd, hogy minél jobban tudjanak technológiai-, mérnöki-, művészeti és matematikai kutatásokat végezni, illetve a tehetséges diákoknak abban segít majd, hogy a NASA gyakornokai lehessenek. A Reach for the Stars az első kislemez lesz will.i.am willpower című, hamarosan megjelenő albumáról. A dal marsbéli debütálására magyar idő szerint ma este 10 órakor kerül sor.

Némi zavart keltett az éterben Britney Spears azon twitter bejegyzése, melyben a közös munkájukat említette, illetve, hogy mindenki sasolja majd a Reach for the Startst, de az énekesnő nem ebben, hanem a következő kislemezdalbana, a Sexy sexy-ben énekel majd willel.

Igaza volt will.i.amnek, amikor azt nyilatkozta, hogy ez a marsbéli zenélés azért is iszonyatosan nagy megtiszteltetés számára, mert ez végülis egy történelmi lépés. Reméljük, a marslakók csipázni fogják a szerzeményt. ;)

Ezen a linken csekkolhatjátok majd az élő közvetítést: http://www.nasa.gov/multimedia/nasatv/index.html