Rihanna: jöhet az új turné és az új lemez!

Rihanna: jöhet az új turné és az új lemez!

News

Rihanna nemrég pihente még csak ki Loud néven futó világkörüli turnéjának fáradalmait, máris új koncert időpontokat jelentett be. A nyári fesztiválokon kívül távolabbi terveibe is beavatta a rajongókat a Capital FM-nek adott interjújában:

„Újra turnéra indulok jövőre. Tehát idén rengeteg időt töltünk majd el a csapattal a leendő turné tervezgetésével, hogy biztos lehessen benne mindenki, hogy sokkal nagyobb és látványosabb lesz, mint eddig bármi, amit csináltunk. Ráadásul egy kicsit más is lesz, úgyhogy a rajongók tényleg izgatottak lehetnek miatta.”

És még valamit felfedett Riri. Azt, hogy hiába telt el csupán 4 és fél hónap a Talk That Talk megjelenése óta, ő agyban már megkezdte a munkát következő lemezén is.

„Mindenképpen agyalok már a következő felvételeken. Igazi multi-task lány vagyok. Először a hangokat és dallamokat gyűjtjük össze, és dolgozunk rajtuk, és csak ezután jönnek majd a szövegek.”

Az interjúban természetesen arról is megkérdezték, hogy mit szól az ellene irányuló támadásokra, melyek szerint rossz példát mutat a fiatal lányoknak. Mint elmondta, nem foglalkozik ezekkel, és nem fog sem a túlszexi imázsról, sem az ellentmondásos videókról sem lemondani, mert nem akar kompromisszumokat kötni, ha a művészetről van szó.