„Rihanna nagyon rossz példát mutat”

„Rihanna nagyon rossz példát mutat”

News

Vibert Lowe püspök, aki annak a templomnak a lelkipásztora, ahova Rihanna Barbadoson járt, egy interjúban beszélt Ririvel kapcsolatos félelmeiről és aggályairól. Az énekesnő egykori lelki vezetője szerint ugyanis a lány rossz példát mutat féktelen bulizásával, és úgy egyáltalán az életvitelével, pláne azzal, hogy füvezős képek jelentek meg róla a médiában. Arról nem is beszélve, hogy túlságosan szexuális tartalmúra vették a figurát az imidzsénél, ráadásul szerinte távol kellene tartania magát Chris Browntól is.

Nem a püspök az egyetlen, akinél kiverte a biztosítékot az, hogy az énekesnő együtt dolgozott az őt három éve csúnyán összeverő Brownnal. Ráadásul nemcsak Brown szerepelt az ő Birthday Cake című számában, hanem Riri is közreműködött expasija új dalában. A The Sun arról faggatta a püspököt, hogy mit mondana Rihannának, ha az most fordulna hozzá tanácsért:

„Azok után, amit vele tett, azt mondanám, hogy tartsa távol magát Chris Browntól. – mondta a püspök. – Az a férfi nincs jó hatással az életére. Rengetegen imádkozunk Rihannáért, és reméljük, hogy sikerül levetnie a rossz szokásait. Úgy érezzük, hogy rossz az a mód, ahogyan ő viselkedik. Nem mutat jó példát, mint fiatal hölgy. Sok fiatal tekinti őt példaképnek, utánozzák őt, a viselkedését. Mi itt a szigeten sokan úgy gondoljuk, hogy túlzásba viszi a bulizást.”

Ezt egyébként nem sokkal azután nyilatkozta, hogy Will Young, brit popsztár azt mondta Rihannáról, hogy elég szegényes szerepmodellt nyújt a fiatal lányoknak azzal, hogy szexuális tárggyá degradálja önmagát.
Egyre többen vannak hát, akik elítélik Ritit (emlékezzetek csak a Man Down című klippel kapcsolatos hisztire vagy a We Found Love videója utáni beszólásokra.)

Ti mit gondoltok? Neki, mint popsztárnak, akiért tinik milliói rajonganak, valóban kissé józanabb életvitelt kellene folytatnia? Vagy legalábbis mutatnia kifelé?