Chris Brownt feljelentették

Chris Brownt feljelentették

News

Persze nem azért tulajdonította el Brown a telefont, mert neki talán nem futotta volna egy iPhone-ra… Az történt, hogy a 24 éves Christal Spann éppen egy bár előtt ácsorgott Miamiban, amikor meglátta onnan kijönni Chris Brownt és a rapper Tygát, és hát azt tette, amit minden átlagos civil egy helyzetben tenne: lefotózta őket a telefonjával, elvégre ez milyen vicces – gondolhatta. De nem sokáig gondolkodhatott, mert Chris ezt üvöltötte neki:

„Nem fogod semmilyen oldalra feltenni ezt a képet, ribanc!” – és ezzel ki is tépte a kezéből a telefont, majd elhajtottak Tygával.

Mindegy, hogy csak a magánszféráját akarta védeni, ez bizony lopásnak minősül, és feljelentés is történt az ügyben. Hogy ez mennyiben fogja érinteni Brown próbaidejét, amely még két évig tart, nem tudjuk, de szinte biztos, hogy lesz ennek valamilyen következménye, hiszen a próbaidő feltételei állítólag nagyon-nagyon szigorúak.

Az biztos, hogy Chris ezzel megint csak nem a rajongói bázisát építi, sőt a börtönt is kockáztatja. Mi van ezzel a csávóval, most komolyan?!