Kanye és az Angry Birds

Kanye és az Angry Birds

News

Kanye, aki jelenleg éppen Londonban tanyázik, találkozót szervezett annak a software készítő cég embereivel, akik az Angry Birds nevű játékot megalkották, és ezzel egy új mániát szabadítottak a világra. A míting Kanye ötlete volt, a csapat pedig kapva kapott az alkalmon, és arról tárgyaltak, hogy mégis mit tudnának közösen összehozni.

Úgy látszik, Kanye egyre kevésbé fér meg zenei berkekben, hiszen ugyan tavasszal jön ki legújabb, all-star típusú albumával (tehát rengetegen közreműködnek majd rajta), már a divatvilágba is betört, ruhamárkájával a legutóbbi, ősszel megtartott tavaszi-nyári párizsi divathéten debütált, és most ezek szerint a tech bizniszbe is be szeretne szállni valamilyen formában. Mit gondoltok, mire készülhetnek? Esetleg egy játékra, amelyben Kanye Westet kell kilőni, hogy dollárjeleket találjon el? Vagy? :D