Selena Gomez kék és lila lett

Selena Gomez kék és lila lett

News

Az ifjú énekesnő dél-amerikai turnéra indul nemsokára, valószínűleg ezért érezte úgy, hogy kicsit meg kell fűszereznie valamivel a külsejét. Ha pedig egy nő gyors és biztos megoldásra utazik, amikor változásról van szó, szinte minden esetben a fodrászához – vagy a festékes tubushoz fordul. Selena is így tett, elment kedvenc hajszalonjába, a Nine Zero One-ba West Hollywoodban. A szalon egyik munkatársa így nyilatkozott:

„Selena valami vagányat, vidámat akart, ami más, mint eddig.” – mesélte Chauntal Lewis. Még azt is hozzátette, hogy az énekesnő azt kérte a stylistjától, hogy a dél-amerikai turnéján teljesen vidám és egzotikus külsőt kapjon.

Selena aztán a Twitteren is közzétette a képet az új séróról, ami alá azt írta: „A változás jó!” A változás persze nem túl durva, hiszen csak a hajvégei lettek színesek, de azért kétségtelenül vagány lett. Arról nem szólt a fáma, hogy Justin mit szólt az új rőzséhez, bár egy szót sem szólhatna, azok után, hogy egy brutál méretű Jézus fejet varratott a vádlijára. Gomez kisasszonynak egyébként nagy megkönnyebbüléssel indul 2012, hiszen az őt kukkoló és zaklató férfi ellen három évre adott ki a bíróság távolságtartási végzést. Amúgy nektek tetszik az új haj?


http://video.1music.hu/clips/MV110519_Selena_Gomez_Love_You_Like_A_Love_Song.f4v