Katy Perry és Russell Brand válik

Katy Perry és Russell Brand válik

News

2010 októberében ment hozzá Katy a brit komikushoz Inidában, az álomszerű esküvőn tett fogadalom azonban nem bizonyult túl tartósnak. Nemrég hírek röppentek fel azzal kapcsolatban, hogy megromlott a kapcsolatuk, de akkor ők ezt cáfolták, mondván, minden rendben van. Márpedig bizonyára akkor is tudták már, hogy nem menthető a dolog, hiszen a 36 éves Russell most szilveszter előtt be is adta a válási papírokat a Los Angeles-i bíróságon. A hamarosan már csak ex-férj így nyilatkozott a People magazinnak:

„Szomorú, de Katy és én befejezzük a házasságunkat. Mindig csodálni fogom őt, és tudom, hogy barátok maradunk.”

Katy még nem beszélt a szakításról, és nyilatkozatot sem adott egyetlen újságnak sem. Néhány hete már lehetett sejteni, hogy komoly gondok vannak, hiszen mindkettejüket többször is látták jegygyűrű nélkül, és végül a karácsonyt sem töltötték már együtt. Katy Hawaii-on volt, míg Brand az Egyesült Királyságban ünnepelt.

A pár egyébként 2009-ben kezdett randizni, és négy hónappal később már meg is volt az eljegyzés, majd 2010 októberében a pompázatos indiai lakodalom elefántokkal, akrobatákkal és zsonglőrökkel. Néhány hónappal korábban még mindketten arról beszéltek, hogy szívesen feladnák bulizós életüket, és komoylabbra fordítanák az életüket, vagyis szóba jöttek már a gyerekek is.

Dehát az élet nem egy tündérmese. Mit szóltok ehhez? Gondoltátok volna, hogy ilyen rövid lesz ez a házasság?
http://video.1music.hu/clips/MV110746_KatyPerry_TheOneThatGotAway.f4v