Lady Gaga megint tarolt

Lady Gaga megint tarolt

News

A Forbes minden évben megjelentet mindenféle listát, most éppen 2011 legtöbb bevételt elkönyvelő énekesnőinek listáját hozta napvilágra. A lajstrom élén Lady Gaga áll, aki csaknem kétszer akkora hasznot hozott, mint az amerikaiak kedvenc country-tündére, Taylor Swift. Gaga jövedelme 90 millió dollár (több, mint 21 milliárd forint) volt, ezzel övé tehát az abszolút első hely. A második Taylor Swift a 45 millió-, a harmadik Katy Perry 44 millió dollárral.

Gaga rettenetes összege a szuper lemezeladásokból, jogdíjakból és a koncertjeiből tevődik össze. Katy után egyébként Beyoncé következik 35 millió dollárral, őt pedig Rihanna követi a sorban 29 millió dollárral. Pink a hatodik 22 millióval, Carrie Underwood 20 millióval a 7. A 8. helyen Celine Dion áll, ő 19 millió dollárt keresett idén, egymillióval többet, mint Adele, aki a kilencedik a listán. A 10. helyen holtverseny van Britney Spears és Alicia Keys között, ők „csak” 10 millió dollárnyi bevételt termeltek.

A Forbes listán levő összegek az adózás előtti számok, és a 2010 május-2011 május közötti időszakot mutatják, és a menedzseri, illetve ügynöki díjak már levonásra kerültek belőle.

Kíváncsiak vagyunk, hogy Rihanna nyár óta tartó hihetetlen népszerűség-növekedése vajon hogyan befolyásolja a jövő évi listát. Szerintetek?
http://video.1music.hu/clips/MV110775_Lady_Gaga_Marry_The_Night_Short_Version.f4v