Mégsem szünetel a BTS?

Mégsem szünetel a BTS?

News

Amíg a BTS-ről nemrég kiderült, hogy szünetre vonul, addig a banda egyik tagja, J-Hope gőzerővel dolgozik új dalain, és egy interjúban a Jack In The Box című debütáló szólóalbumáról és a szétválásukról is beszélt. „Kicsit meglepett, hogy az emberek másképp fogadták a híreket, mint ahogyan azt vártuk. Bár együtt nőttünk fel, és csapatként dolgoztunk az elmúlt 10 évben, most talán itt az ideje, hogy inkább a személyes fejlődésre koncentráljunk. De ez természetesen nem jelenti azt, hogy leállítjuk a BTS projektjeit” – mondta.

A K-pop csapat másik tagja, RM is megszólalt ezzel kapcsolatban. Bejegyzésében azt írta, hogy a csoport feloszlásának hírét a kontextusból kiragadott agresszív kulcsszavak okozták, és kiemelte, hogy számukra ez még nem a vég. J-Hope pedig kifejtette, hogy míg a banda első fejezete lezárult, egy újabb fejezetre volt szükség ahhoz, hogy a csoport fenntartható legyen. Ezt az is bizonyítja, hogy a BTS októberben a 2030-as koreai világkiállítást promózza majd.