Nicki Minaj és a mini minajok

Nicki Minaj és a mini minajok

News

Alig egy hete került fel a Youtube-ra az a videó, amelyen egy 5 éves kislány vampokat megszégyenítő előadásmódban énekli el a Super Basst (a rapelős részeket is). Vagyis ketten adják elő, de a másik kislány nem igazán ura a helyzetnek. A lényeg hogy nagyon arik, olyannyira, hogy az Ellen Degeneres show-ba is meghívták őket. A két csöppség ott állt talpig hercegnő dresszben, és talán nem is sejtették, hogy kedvencük egyszer csak felbukkan. És hát Nicki felbukkant, hiszen meghívták, ő pedig szíves-örömest elfogadta a szereplést.

A kislányok öröme szavakkal leírhatatlan volt, feltétlenül nézzétek meg a videót, nagyon viccesek. Vagyis cukik. Nicki Minaj (és persze jó amerikai módjára a közönség egy része is) teljesen meghatódott, és persze élőben is elnyomta a kislányokkal a dal egy részletét. Csodálatát fejezte ki a kicsaj tehetsége iránt, de azért népnevelő szándékkal elmondta, hogy egyelőre maradjon a tanulás mellett, és csak kedvtelésből énekeljen. A kedvencünk természetesen a pici szőke, aki most sem annyira vágta a helyzetet... Annyira kis LOL.

Ezen a linken az eredeti produkciót láthatjátok. (Figyeljétek a szöszit!!!)
http://www.youtube.com/watch?v=ti-lDMPIT_4