Jessica Alba világra hozta kislányát!

Jessica Alba világra hozta kislányát!

News
A 30 éves színésznő vasárnap szülte meg második kislányát Los Angelesben. A szülés vélhetőleg nem volt komplikált, sem hosszú, ugyanis Jessica éjjel már ezt írta a Facebook-jára:

„Remélem, mindenki élvezte a hétvégét. Cash és én nagyon izgatottak vagyunk, hiszen megszületett a kislányunk, Haven Garner Warren. Vasárnap jött a világra 3 kiló 37 dekával, 48 centivel. Egészséges és nagyon boldog! A nővére, Honor sem lehetne izgatottabb családunk új jövevénye miatt. Köszönök minden, a terhességem alatt kapott támogatást. Nagyon sokat jelentett ez nekem!”

Jessica egyébként pár nappal ezelőtt írta azt az iVillage-en vezetett blogjára, hogy nagyon izgatott a szülés miatt, és újra jészen áll arra, hogy anyuka legyen, bár akkor nem igazán tudta még felfogni azt a gondolatot, hogy szerethet majd valakit úgy, mint Honort. Reméljük, azóta már felfogta. A színésznő 2008. május 19. óta házas, aznap ment feleségül Cash Warrenhez.

Innen is gratulálunk!