Örökletes tehetség

Örökletes tehetség

News

Úgy tűnik a tehetség valóban örökölhető. Beyoncé és Jay-Z nyolc éves kislánya, Blue Ivy ugyanis zenei díjat nyert, méghozzá nem is egy iskolai jutalomról beszélünk, hanem az NAACP Image díjátadóról, ahol megkapta a legjobb énekes duónak és együttműködésnek járó díjat, a Brown Skin Girl-ben való közreműködéséért. Amellett, hogy a dalban énekel pár sort, még a dal írói között is szerepel a neve.

A hírt először a lány nagymamája, Tina osztotta meg Instagramján. „Gratulálok, nagyon büszke vagyok rád. Blue az első, aki ennyire fiatalon egy ilyen fontos díjat megnyert” – írta. Ha a nagyobb díjátadókat számítjuk, valóban ő a történelem legfiatalabb nyertese. Előtte pedig Tatum O’Neil volt, aki mindössze tíz évesen tudhatta magáénak a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart az 1973-as Papírhold című filmért.