Ariana nagy bukása

Ariana nagy bukása

News

Az elmúlt időszakban Arianának meggyűlt a baja a saját egészségével. Arról mi is beszámoltunk nektek, hogy az énekesnő erős fájdalmai miatt kénytelen volt lemondani Sweetener turnéja néhány fellépését. Szerencsére már jobban van, így a koncertsorozat utolsó állomásai úgy néz ki megmenekültek, azonban egy-egy buli még mindig tartogat meglepetéseket Ari számára. Az énekesnő ugyanis elég nagyot esett, de szerencsére egyik táncosa tompította a zuhanását.

Ariana egyébként meglehetősen jól kezelte az esetet. „Köszönöm, hogy még akkor is szerettek, amikor elesem. Ennek már meg kellett történnie. Túl vagyok 87 shown és eddig egyszer sem estem el, szóval már érett a dolog egy ideje” – mondta. A koncert után nem sokkal az énekesnő egyik rajongója is megosztotta a videót, amelyen a baki látható, azzal a felirattal, hogy hiába az esés, Ariana végig ritmusban maradt. Természetesen ezt a popsztár sem hagyhatta szó nélkül, saját oldalára is kiposztolta a videót. „Azta, legalább tartottam az ütemet. Sírok. Eddig túl jól mentek a dolgok” – írta.