Ezt jól kifőzte Swift és Lorde

Ezt jól kifőzte Swift és Lorde

News
Egyes zenészek nemcsak a színpadon jók együtt. Ezt bizonyította be Lorde és Taylor Swift, akik közös projektbe kezdtek. Ezúttal azonban nem a zeneipart próbálják meg együtt meghódítani.

A két csinos énekesnő úgy döntött, belevetik magukat a kulináris élvezetekbe és megtanulnak főzni. Beiratkoztak egy főzőiskolába, az első alkalmat pedig alaposan dokumentálták is az Instagramon.

"Csodálatos volt az óra Taylorral, aki már amúgy is elég jó szakács!" - írta Lorde az egyik képhez."Köszönjük a remek lehetőséget az iskolának, nagyon sokat tanultunk" - tette hozzá Swift. A két celebhölgy kapcsolata azonban nem volt mindig ilyen felhőtlen. Tavaly a megingathatatlan feminista hírében álló Lorde azért támadta Swiftet, mert szerinte helytelen értékeket közvetít.

Úgy tűnik azonban, mára elásták a csatabárdot és elég közel kerültek egymáshoz. Bár mindketten gondosan építgetik zenei karrierjüket, azért igyekeznek minél több időt együtt tölteni. Ha már ennyire összebarátkoztak, még az is lehet, hogy egy közös produkció is kisül a dologból!