Beyoncé megcsalós dala

Beyoncé megcsalós dala

News

Amióta Beyoncé húga nekiesett egy liftben Jay Z-nek, alig csitulnak azok a pletykák, amelyek a Carter házaspár kapcsolatának megromlásáról szólnak. Illetve arról, hogy mindez azért történt, mert kiderült, hogy a rapper megcsalta Beyoncét, és Solange ezen dühödött fel annyira. És most, amikor kicsit enyhülni kezdett a helyzet, a híresztelések újra szárnyra kaptak. Méghozzá egy dalszöveg miatt, amelyet Beyoncé változtatott meg. Az énekesnő Cincinattiben koncertezett férjével közös turnéja részeként, amikor is egyik dalát kissé máshogy fejezte be, és ezzel megintcsak felkavarta a kedélyeket.

Az ominózus dal a Resentment, vagyis neheztelés című szám volt, amely egy nőről szól, akit megcsalt a szerelme. A dal vége arról szól, hogy a dalban szereplő nő úgy érzi, nem volt elég jó, nem tudott annyit tenni a férfiért, mint amennyit a szerető. A szerető szót cserélte ki Beyoncé őrült ribire, persze nem becéző formában. Illetve a közösen eltöltött hat évet is megváltoztatta 12-re, annyira, amennyi ideje ő van együtt Jay Z-vel. Tehát mindez nagyon gyanús, de mindeközben továbbra is boldog képeket posztol magukról facebookra és az Instagramra. Úgyhogy ha még igaz is a megcsalás, és neheztel is férjére az énekesnő, úgy tűnik, talán rendbehozzák a dolgokat.