Calvin bosszúja

Calvin bosszúja

News

Calvin Harris elég szívtelen módon, a Twitterén jelentette be, hogy szakít Rita Orával. Azóta is mindenki értetlenül állt az eset előtt, hiszen azért felnőtt férfi ilyet nem tesz. Tudni lehetett, hogy voltak problémáik, de kábé azzal egyidőben, hogy Ritának is megmondta, a neten szétkürtölni... Most kiderült, hogy Calvin gonosz bosszújának nagyon is volt oka. Méghozzá Rita egy Los Angeles-i látogatása. Titkos látogatása. Az történt ugyanis, hogy szinte uyganakkor utazott LA-be, mint Calvin, csak éppen elfelejtette erről tájékoztatni a DJ-jét. Jobban mondva eltitkolta előle. Végül az buktatta le, hogy ugyanazt a sofőrt hívta Calvin, mint akit az énekesnő. A sofőr pedig mit sem sejtve elmondta a DJ-nek, hogy a minap egy szállodába vitte a barátnőjét.

Kellemetlen, mi? Rita tehát nem szólt Calvinnek, hanem a legnagyobb titokban sminkese hotelszobájába ment. Ki sem lépett az utcára, nehogy lefényképezzék, és ezáltal Calvin megtudja, hogy LA-ben tartózkodik. De bulizni azért elment, méghozzá egy ismerősének lakásába, ahonnan viszont még fotót is posztolt. És ekkor telt be Harrisnél a pohár. Ritát nagyon kellemetlenül érintette a bánásmód. Azóta persze mindketten árnyalták a képet twitter bejegyzéseikkel, de a lényeg ugyanaz. A titikolózás és kamuzás soha nem vezet jóra egy kapcsolatban.

Egyszer volt, hol nem volt...