Robert Pattinson albumot vesz fel

Robert Pattinson albumot vesz fel

News

Robert Pattinson mindig is szeretett zenélni, nemcsak gitáron, de zongorán is játszik, és jól is énekel. Többször fel is lépett különböző londoni klubokban, de eddig nem volt szó arról, hogy saját albumot adjon ki. Eddig. Egyik barátja elárulta ugyanis, hogy R-Patz éppen Londonban stúdiózik. Bizony, saját lemezét veszi fel, amely hamarosan meg is fog jelenni. A barát azt is elmondta, hogy Rob valójában mindig is zenész szeretett volna lenni, de az Alkonyat filmek sikere eltérítette erről az útról. Bár Robert 2008-ban még azt nyilatkozta, hogy a zene a B terv arra az esetre, ha a színészkedés nem úgy jönne össze, ahogy akarta.

A rajongók többször is meggyőződhettek már a színész énekesi skilljeiről, ugyanis az Alkonyat két főcímzenéjében, a Never Thinkben és a Let Me Signban is ő énekel. Sőt, a dalok megírásában is közreműködött. A színész albumáról egyelőre több infó nem áll rendelkezésre, de ha azon a nyomvonalon halad, amelyen eddig, akkor mélabús, gitáros dalokra számíthatunk tőle. De van egy olyan érzésünk, hogy szinte mindegy, mivel rukkol elő, a rajongók imádni fogják.

Született rocksztár, nem?