Bieber pszichoterápiára megy

Bieber pszichoterápiára megy

News

Justin Bieber családja és barátai megkérték az énekest, hogy miután kiengedték a fogházból (2500 dollár óvadék ellenében), azonnal térjen vissza Los Angelesbe, és kezdjen bele egy pszichoterápiás kezelésbe. A források megint megerősítették, hogy a tinisztárhoz közel állók már hónapok óta kérték, hogy vegyen részt egy elvonón, de Biebs lemorogta az ötletet, és még csak beszélni sem volt hajlandó róla, ignorálta a problémát. Ezért van az, hogy most már a pszicoterápia mellett kardoskodnak a szerettei, mert ezzel egyszerre kezelhetnék a drogproblémáit, illetve az azokat kiváltó, mélyen lévő dolgokat is. A rokonok mindeközben azt is remélik, hogy a bíró rehabra is kötelezi majd a minimogult, bár ez egyelőre nem biztos, mert a floridai törvények nem annyira szigorúak, mint a kaliforniaiak.

A tojásos ügyben viszont bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárás ellene Kaliforniában, így ennek kapcsán talán ott rehabra kötelezhetik. Azóta kiderült, hogy Bieber nemcsak alkoholt, de marihuánát és receptköteles gyógyszereket is fogyasztott, és a gyorsulási verseny után ellenállt a letartóztatásnak. Fizikai erőszakot nem alkalmazott, de rengeteget káromkodott, és em akart a rendőrökkel tartani. Bieber jogosítványát egyébként azonnal felfüggesztették, hiszen az ittas vezetésen kapott fiatalkorúakkal szemben zéró tolerancia van érvényben Floridában. A gyorsulási versenyt egy Khalil nevű rapperrel tartotta, akit szintén elkaptak vörös Ferrarijában, és őt szintén letartóztatták.

A rendőrségi felvételeken még jó volt a kedv. Még hatott a cucc...
















Bieber diadalittasan elhagyja a fogházat.