Lorde beszólt Guettának

Lorde beszólt Guettának

News

David Guetta neve a szórakoztatóiparban egyet jelent a sikerrel. A dj és producer bármihez nyúl, arannyá válik, és nincs olyan énekes, aki ne tenné össze a két kezét azért, hogy együtt dolgozhasson a francia dj-vel. Vagyis mégis van. Méghozzá egy igen fiatal hölgyemény, akit Lorde-nak hívnak. Az utóbbi időben világhírűvé vált új-zélandi tinilánynak a menedzsere olyan hírt adott át, amelytől minden kezdő zenész viháncolt volna, mégpedig azt, hogy felkeltette David Guetta érdeklődését, és hogy a zenemogul szeretne vele közös tracket új albumára. És mit mondott erre a 16 éves Lorde, aki egyébként Selena Gomeznek is beszólt már? Csak ennyit:

„Ne. Na azt nem. Ő annyira undi.”

Úgy tűnik tehát, hogy nem várható house dal Lorde mélabús hangjával. A kiscsaj, dalai mellett azzal is rögtön híressé vált, hogy nem hajlandó kompromisszumokat kötni. Igazi tiniként nem törődik a következményekkel, és ami a szívén, az a száján.

„Nagyon erős erkölcseim és véleményem van arról, hogy mit szeretnék képviselni a popzenében. – mondta régebben egy interjúban. – És nem tehetek róla, de ezeknek hangot is adok. De amúgy szerintem ezt inkább értékelik az emberek.”

Hogy David Guetta és rajongói nem értékelték azt, abban biztos vagyunk, de talán nem lesz harag a dologból.