Kristen Stewart feladta

Kristen Stewart feladta

News

Annak ellenére, hogy Kristen volt az, aki félrelépett tavaly, mégis ő ragaszkodott jobban a Robert Pattinsonnal közös kapcsolathoz. Akkor is ő könyörögte vissza magát, és most is nehezére esett felfogni, hogy tényleg vége. De mégis realistán szemléli a helyzetet, és tudja, hogy kizárt dolog, hogy ők ketten még egyszer egy párt alkossanak.

„Nagyon is jól tudja, hogy ezen a ponton már semmit nem tudna tenni azért, hogy visszaszerezze Robot.” – mondta egy ismerőse egy magazinnak.

Amikor márciusban úgy döntöttek, hogy megpróbálják helyrehozni a dolgokat, még úgy tűnt, működhet a dolog, de most májusban végül újra szakítottak. Az ismerős azt mondja, hogy Kristen azóta is úgy érzi, mintha egy kis darabja meghalt volna. Szörnyen érzi magát, borzalmasan hiányzik neki Pattinson.
„De ők ketten már különböző helyeken vannak” – sommázta bölcsen a helyzetet az pletykafészek. – Kristen végre elfogadta a helyzetet. Sokat lóg a legközelebbi barátaival, és megpróbálja elkerülni a reflektorfényt. Újra forgatni akar, hogy elterelje a gondolatait.”
A Pattinson rajongók tehát felsóhajthatnak, Kristen Stewart nem potenciális ellenfél többé