Miley füves haverja

Miley füves haverja

News

Eddig nem úgy tűnt, hogy Miley Cyrusban és French Montanában bármi közös lenne, de most mégis kiderült a két kapcsolódási pont: a hip hop és a fű szeretete. A The Bad Boy Mc azt nyilatkozta, hogy egy party-n remekül összecimbizett az énekesnővel, aki Wiz Khalifával lógott éppen. És aki ugyanannyira be volt tépve, mint ő. A vihorászós este nemcsak új haverságot, de új munkakapcsolatot is hozott.

„Miután dumálni kezdtünk, őrült király módon kijöttünk egymással. – mondta Montana. – Átmentem a stúdióba, csak úgy zúzni kicsit. És hát most már valami közös dolgon munkálkodunk. Ahogy azt cool arcok szokták.”

French Montana albuma, az ’Excuse My French május 21-én jelenik meg, Miley új projektjének pedig még nincs meg a megjelenési dátuma, így aztán bármelyikük albumára felkerülhet a közös szerzemény. Miley lemezéről annyit már tudni lehet, hogy lesz rajta közös dal will.i.ammel és Snoop Lionnal is, illetve dolgozott rajta Tyler, the Creatorrel és Pharrell-lel. Valamint az énekesnő állítása szerint nagyon állat lesz. Mindeközben most már biztosnak tűnik, hogy Miley Cyrus és Liam Hemsworth esküvőjének terve egy időre fel lett függesztve. Méghozzá a színész miatt, aki állítólag úgy érzi, nem készült még fel lelkileg arra, hogy kimondja az örök életre szóló igent. Ismerőseik szerint Miley-t ez eléggé megviseli, hiszen ő már jó ideje rágta Liam fülét az esküvő miatt.

De mivel nem szeretné elveszíteni őt, megérti, és nem gyakorol rá több nyomást. Szegény Miley. Reméljük, azért bánatában nem bonyolódik bele túlságosan a drogok világába...