Miley megint drogozott

Miley megint drogozott

News

Miley Cyrus felnőtt, ezt tudjuk, és ennek ennek sok jelét is mutatja mostanában. Például bevállalósabb, vagányabb külsővel nyomul, vőlegénye van, ezerrel bulizik, és olykor bizony füves cigit is szív, bár ezt általában tagadja. A minap Miamiban kapta lencsevégre egy paparazzo, amint egy erkélyen bandázik a haverokkal, akik között egy gyanús kinézetű, kézzel sodort cigaretta vándorolt. Miley egy szál hosszú pólóban lazázott, és bizony nagyon jó kedve lett valamitől.

Nem ez az első eset, hogy Miley-t füvezésen kapják a fotósok. Legutóbb egy instagramra került ki egy egészen biztosan Miley-t ábrázoló kép, amelyen az énekesnő egy jól megtermett jointot szív. Ezután az eset után Miley azzal próbált védekezni, hogy nem ő volt, hiszen nincs is instagramja. De volt más hasonló kép is, pózolt már mariuhánát receptre árusító bolt előtt, legutóbb pedig a füvet nem megvető Snoop Lionnal vett fel egy dalt. És persze nem jelenti azt, hogyha valaki a fűpápával vesz fel dalt, az automatikusan szív is vele, de azért elég naivnak kell ahhoz lenni, hogy azt gondoljuk, nem csattant el egy-két cigi stúdiózás közben.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy Miley a drogozás útjára lépett, de azért sokan aggódnak érte. Az mindenesetre biztos, hogy a cuki jókislány imidzsnek örökre vége.

Biztos csak eukaliptusz cigi, mi?