Chris Brown dutyiba mehet?

Chris Brown dutyiba mehet?

News

Frank Ocean és Chris Brown hétvégén balhézott össze, amikor egy Los Angeles-i stúdió parkolójában Brown állítólag beállt Ocean helyére. Az elmondások szerint utóbbi testőreinek nem tetszett Brown húzása, és amikor kijött a stúdióból, útját állták. Állítása szerint ő nem akart balhét, azért odament Frank Oceanhöz kezet fogni, de az nekitámadt, és ebben szívesen segítettek testőrei is. Később Ocean azt írta ki twitterére, hogy pont ellenkezőleg történt, Brown emberei mentek neki. Chris Brown továbbra is ragaszkodik a saját verziójához, és megmondta, hogy nagyon szívesen beszél a rendőrséggel, és már ügyvédje is akcióba lépett.

Ocean viszont hajthatatlan, és fel akarja jelenteni Brownt. Ha pedig ez megtörténik, még az is lehet, hogy az rosszul jár, elvégre még egy év próbaideje hátravan. Eddig több balhét megúszott (gondoljunk csak a Drake-kel való New York-i bunyóra, ami miatt többen is csúnyán megsérültek, aztán egyszer egy nő telefonját is elvette, majd tavaly kapott egy szolidabb ejnye-bejnyét, mert drogtesztje nem lett éppen negatív). Tehát könnyen lehet, hogyha Ocean tényleg feljelenti, akkor ez lesz az utolsó csepp a pohárban. Ocean többek között azért rühelli Brownt, mert az szerinte homofób megjegyzéseket tett rá twitterén, bár ezt az érintett cáfolta.

Hogy mi az igazság, azt csak az illetékesek tudhatják, de tény, hogy Brownt megviselni látszik a dolog. Mielőtt privátra állította Instagram profilját, olyan képet posztolt, amelyen a keresztre feszített Krisztusról látható egy rajz. A kép mellé azt írta, hogy lefestette, hogyan érzi magát. Várjuk a fejleményeket.