Psy a csúcsra tör

Psy a csúcsra tör

News

Madonna nem igazán tud már olyan dolgot tenni, amitől meglepődünk, de azért amikor keddi, New Yorkban tartott koncertjén egyszer csak vad lovagló-táncba kezdett Psy oldalán, azért az meglepte a Madison Square Gardenben összegyűlt húszezer nézőt. Persze óriási ováció kísérte a meglepetésvendéget, aki óriási hangulatot teremtett a színpadon.

Mielőtt New Yorkba érkezett, Psy annyit elárult a twitterén, hogy valami nagy dologra készül.

„Azt hiszem, ma este egy baráttal fogok táncolni, és történelmet csinálni. Majd meglátjátok.” – csiripelte.

Egy brit rádióadónak adott interjújában pedig elmondta, hogy miért nem akar gigaslágeréből, a Gangnam Style-ból angol verziót is csinálni, annak ellenére, hogy sok felkérést kapott már erre.

„Már miért fordítanám le angolra? Annyi ember volt eddig is, aki élvezte csak a zene miatt. Szóval arra jutottam, hogy talán ha lefordítanám, talán páran örülnének, de biztos sokan összezavarodnának, hiszen más lenne, mint amit eddig képzeltek. Úgyhogy nem teszem meg.”

Psy egyébként azt is elmondta, hogy új dalokon dolgozik, illetve már megkezdett egy közös projektet Justin Biebrrel is. És mit csinálna még szívesen? Pl. szívesen megtanítaná az újraválasztott amerikai elnököt, Barack Obamát a Gangnam táncra, mert úgy hallotta, az azt mondta, hogy szerinte tudja, hogyan kell ropni az emblematikus mozdulatokat.

Hogy tetszett Madonna és Psy közös előadása?