Lady Aqua

Lady Aqua

News

Hollywoodi források azt az információt juttatták el a legnagyobb napilapoknak, hogy parfümje után Lady Gaga újabb terméket szeretne piacra dobni. Ez pedig nem más, mint egy ivóvíz márka, méghozzá egy „egészséges ivóvíz márka”, amelyet több millió dolláros kampánnyal szeretnének bevezetni a piacra, és persze az emberek tudattalanjába.

„Gaga mostanában még inkább a figyelem középpontjába került a súlygyarapodása miatt. – mondta egy forrás a New York-i Daily News szerkesztőségének. – Gyors súlyvesztés, majd egészséges vizének piacra dobása szerepel a tervei között jelenleg.”

Egy másik forrás szerint a Haus of Gaga tervezőcsapata már az utolsó simításokat végzi a víz marketingterveken, amelyből egyelőre semmilyen infót nem szivárogtattak ki. Még a palack alakját is titok őrzi, mert állítólag ennek is szerves része lesz a kampányban. A Gagához közel álló személyek szerint egyébként a víz terve korántsem új, már hónapok óta sokan sejtették, hogy ilyesmire készül az énekesnő teamje.

Nem Lady Gaga lesz az első sztár, aki vizet ad ki, 50 Cent már megtette ezt, és iszonyatos bevételeket produkált vele, amelyek nagyban hozzásegítették, hogy a hiphop világ legtöbbet kereső személyei között legyen.
Mindeközben Gaga elárulta, hogy készülőben levő új lemezéről, az ARTPOP-ról hamarosan, méghozzá 2013 elején egy kislemezdal is napvilágot lát majd, illetve az is biztos, hogy hamarosan nekilát jazzalbumának felvételéhez.
Na ehhez mit szóltok? Mekkora ördögi ötlet már ez a fogyás után piacra dobott „egészséges víz”, nem?