Matt Damon, a lúzer

Matt Damon, a lúzer

News

Matt Damon generációjának egyik legnagyobb sztárja, ezért nehezen hinnénk el róla, hogy pénzügyek miatt kesereg. A színész azonban a GQ magazinnak adott interjújában felidézett egy régi, fájó emléket: választania kellett A Bourne-ultimátum és az Avatar főszerepe közül, és mivel utóbbit passzolta, 250 millió dollártól esett el.

„James Cameron felajánlotta nekem az Avatar főszerepét, és ezt mondta: ’Nincs szükségem nagy névre ehhez a filmhez, szóval ha passzolod, felajánlom a szerepet egy ismeretlen színésznek. De ha elvállalod, a nyereség 10%-a a tiéd’. Mivel nem tudtuk összeegyeztetni A Bourne-ultimátum forgatásával, ezért muszáj volt nemet mondanom. Utólag kiszámoltam: több pénztől estem el, mint bármelyik másik színész a filmtörténelem során. Most már látom, mekkora lehetőséget szalasztottam el, és ez még mindig érzékenyen érint. Ugyanakkor így is jól megélek abból, amit csinálok, tudok enni adni a gyerekeimnek, és végső soron ez a lényeg” – vigasztalta magát a szomorú sztár.