Hemsworth-ék katonás nászútja

Hemsworth-ék katonás nászútja

News

Testhezálló feladatot kapott Chris Hemsworth és Elsa Pataky a hazai mozikban is látható 12 katonában: a házaspárnak egy házaspárt kellett eljátszania a háborús drámában. Thor megformálója és a Halálos iramban-széria Elenája a való életben 2010 óta alkotnak egy párt, tehát bőven volt idejük belerázódni a szerepbe.

„Igazából Chris ötlete volt, hogy játsszam el a feleségét a filmben, és nagyon örülök, hogy elvállaltam. A közös forgatás olyan volt, mint egy új nászút. A gyerekeket a nagyszülőknél hagytuk, és csak az volt a dolgunk, hogy egymásra figyeljünk, és a legjobbat hozzuk ki egymásból” – nyilatkozta a színésznő a 12 katona díszbemutatóján.

„Tulajdonképpen 2010 óta ezt a szerepet próbáltuk, jók is voltunk benne. És elhelyeztünk pár rejtett célzást a szövegünkben, amit csak mi és néhány közeli barátunk értünk” – tette hozzá a katonás férj a vörös szőnyegen.