Gonosz Gamora

Gonosz Gamora

News

A Marvel stúdió korábban leállította, majd újraindította A galaxis őrzői 3 előkészületeit, és Zoe Saldana a Seattle-i ACE Comic Con rendezvény vendégeként kifejtette, milyen szerepet szán magának az ismét felpörgetett projektben. A színésznő természetesen továbbra is Gamorát játszaná el, de legszívesebben a karakternek azt az énjét tárná fel, aki a Bosszúállók: Végjátékban került elő. Ennek az új Gamorának egyáltalán nincsenek emlékei az őrzőkről és az első két rész eseményeiről, viszont a képregények alapján könnyen negatív szereplő lehet belőle.

„Minden attól függ, hogy a Marvel és James Gunn mit tervez A galaxis őrzőivel és milyen sorsot szán Gamorának. Egy részem azt szeretné, hogy a karakterem visszataláljon az őrzőkhöz. Egy másik részem viszont a gonosz Gamora kiteljesedésére vágyik. Korábban nem láttuk még ezt filmen, pedig mégiscsak a leghalálosabb bérgyilkosként, egyben a galaxis legveszélyesebb nőjeként emlegették Gamorát. Szívesen megnézném, hogy ez a harag hogy néz ki, már csak azért is, mert így a karakter új rétegeit játszhatnám el” – nyilatkozta a gonoszkodni vágyó színésznő.