Amy Adams kalandja a férfi WC-ben

Amy Adams kalandja a férfi WC-ben

News

Amy Adams az utóbbi időkben folyamatosan ufókkal és képregényhősökkel kommunikált, tehát nem meglepő, hogy néha kissé eltájolja magát a való életben. Az ötszörös Oscar-jelölt színésznő az Érkezés című sci-fi munkálatai után újra Lois Lane-ként állt a kamerák elé Az Igazság Ligája forgatásán, most pedig az említett ufós film promóciós körútján utazza be a világot. A tömény mennyiségű tudományos-fantasztikus élmény után a jet lagtől is kimerült Amy-nek nullás típusú találkozásokban volt része egy repülőtéri mosdóban.

„Nemrég egy reptéren találtam magam – már nem is emlékszem, melyik városban, hogy őszinte legyek. Hosszú volt az út, ezért miközben a férjemmel és a lányommal beszéltem mobilon, meglátogattam a mosdót. Egyszer csak egy pasi kijött az egyik fülkéből. ’Ez aztán eltévedt’ – gondoltam magamban. Tovább telefonáltam, erre egy másik pasi besétált az ajtón. Körbenéztem, és mindenhol piszoárokat láttam. Ekkor jöttem rá, hogy az egész telefonbeszélgetést a férfi WC-ben folytattam le!” – nyilatkozta az eltévedt Amy.