A Szikla a Fehér Házba készül

A Szikla a Fehér Házba készül

News

A politikával kacérkodik Dwayne „The Rock” Johnson. A pankrátorból lett akciósztár a GQ magazinnak adott interjújában bevallotta: előfordulhat, hogy a pályafutásának egy későbbi állomása a Fehér Ház lesz.

„Nem zárom ki, hogy politikai pályára lépjek. A gondolat, hogy kormányzó vagy elnök legyek, meglehetősen csábító. Ráadásul így lehetőségem nyílna rá, hogy globális szinten segítsek embereken” – nyilatkozta a Szikla. Nem teljesen irreálisak az álmai, hiszen idősebb kollégája, Arnold Schwarzenegger is súlyzókkal kezdte, aztán mozisztár, majd Kalifornia kormányzója lett.

Johnsonnak azonban még nagyon sok dolga van az elnöki teendők előtt, hiszen tele lesznek a mozik a filmjeivel. A napokban startol a Központi hírszerzés című titkosügynökös akcióvígjáték, jövőre pedig a Baywatch-ban és a Halálos iramban 8-ban feszít a Szikla.