Jessica hősködne

Jessica hősködne

News

Jessica Chastain elsősorban drámai színésznőként ismert: be is zsebelt két Oscar-jelölést A segítség Zero Dark Thirty című alkotásokban nyújtott alakításaiért. A 37 éves sztár kifejtette, hogy szívesen játszana szuperhősös produkciókban is, de nem mindegy, milyen karaktert.

„Nagyon szeretnék egy képregényfilmben játszani, és már fel is kínáltak nekem több ilyen szerepet. Csak az a baj, hogy ha elvállalok egy szuperhősös mozit, eszem ágában sincs a hős barátnőjét vagy lányát alakítani. Én akarom viselni azt a cool jelmezt, én akarok sebhelyet az arcomra, én akarok verekedni!” – nyilatkozta a harcias kedvű színésznő, majd konkrét példát is említett egy meghiúsult projektre: a Vasember 3-ban eljátszhatta volna a címszereplő egykori barátnőjét, Mayát, de rangon alulinak érezte a szerepajánlatot, és az alkotók végül a kevésbé válogatós Rebecca Hallt szerződtették. Jessica ugyanakkor elárulta: meglehetősen irigy Scarlett Johansson képregényfilmes sikerére.

„Borzasztóan szerettem volna a Fekete Özvegyet eljátszani!” – sóhajtozott a színésznő, akit legközelebb Christopher Nolan új filmjében, a november 6-án startoló Csillagok között című sci-fi-ben láthatunk, Matthew McConaughey és Anne Hathaway oldalán.