Scarlett a csúcson

Scarlett a csúcson

News

Scarlett Johansson elért karrierje csúcsára a Lucy című Luc Besson-opusszal. Korábban még soha nem teljesített ilyen jól a mozipénztáraknál egy olyan alkotás, amely elsősorban az ő alakítására épül - tehát Scarlett szuperhősös filmjei nem számítanak, mert azokban csak mellékszereplő. A tekintélyes Forbes magazin megjegyzi, hogy az EuropaCorp stúdió már a pénzénél is van, mert a produkciót sikerült 40 millió dollárból kihozni, és csak Amerikában 44 millió dollárt kaszált a nyitóhétvégén. Azóta három hét alatt világszerte 130 milliót lövöldözött össze Scarlett, és ez még messze nem a végleges bevétel, hiszen számos országban még be sem mutatták a Lucy-t.

A jelentős anyagi siker mellett a kritikusok is dicsérik Scarlett alakítását, mondván, nagy lendülettel elviszi a vállán az egész filmet, és úgy változik átlagos diáklányból szuperlénnyé, hogy a nézőnek tátva marad a szája. Hogy tényleg ilyen szuper-e Scarlett, arról már a magyar mozikban is meggyőződhettek.