Walker-fivérek a Halálos iramban 7-ben

Walker-fivérek a Halálos iramban 7-ben

News

Pár napra megállhat az élet Abu Dhabi központjában, mert ott forgat a Halálos iramban 7 stábja. A száguldozós szuperprodukció munkálatait tavaly ősszel felfüggesztették, amikor az egyik főszereplő, Paul Walker életét vesztette egy autóbalesetben, most már azonban újra együtt a stáb, és az utolsó hiányzó jelenetek készülnek. A Universal stúdió a Facebookon közölte a széria 44 millió rajongójával, hogy az elhunyt sztár két öccse, Cody és Caleb is szerepet kapott a filmben.

„Jelenlétüknek köszönhetően úgy érezzük, mintha Paul még mindig köztünk lenne. Részben Pault helyettesítik néhány jelenetben, részben segítenek kitölteni néhány kisebb hézagot” – részletezi a közlemény, amelyet egyfajta megelőző csapásnak szánt a stúdió. Mivel Abu Dhabi legfrekventáltabb helyén, az Emirátusok Palotája környékén forgatnak, képtelenség megakadályozni, hogy a szereplőket valaki lefényképezze, így az alkotók inkább önként elárulták, hogy a Walker-fivérek is felbukkannak ebben az epizódban.