Vanessa tanulna

Vanessa tanulna

News

Vanessa Hudgens bevallotta, hogy az újabb filmszerepek mellett egyetemre is vágyik. A 24 éves sztár korábban rövid ideig egy kaliforniai művészeti suliba járt, aztán magántanuló volt, de a High School Musical sikere miatt sokáig hanyagolta a tanulást.

„Már nagyon fiatalon elkezdtem a színészi pályát, és akkoriban közel sem érdekelt annyira a tanulás, mint most. Ahogy múlnak az évek, egyre nagyobb a tudásszomjam. Szeretnék filmes vagy fotós szakra járni” – nyilatkozta Vanessa, ugyanakkor elárulta, hogy az egyetemista évekkel járó bulizós életforma visszatartja attól, hogy folytassa tanulmányait.

„Imádok táncolni, de a legtöbb klub csupa olyan dolgot képvisel, amit utálok, főleg Los Angelesben. Ezek a helyek tele vannak egoistákkal és bajkeverőkkel. Nem tiszta az ottani légkör. Távol tartom magam a drogoktól, mert okos dolog tisztának maradni” – fejtette ki aggályait a színésznő, akit most éppen a Machete gyilkol című trash-akciófilmben láthatunk a magyar mozikban.