Hit-Girl megvédte a Kick-Ass 2-t

Hit-Girl megvédte a Kick-Ass 2-t

News

Három éve sok támadás érte a Kick-Ass című filmet a túl sok erőszak miatt, most pedig a folytatás, a hazai mozikban is látható Kick-Ass 2 miatt is felháborodtak néhányan. Az ugyanis hagyján, hogy a felnőttek aprítják egymást a képregénymoziban, de visszatér Hit-Girl, a bájos kamaszlány, és útját megint hullahegyek szegélyezik. Ez természetesen elgondolkodtatta a karaktert megformáló 16 éves színésznőt, Chloe Grace Moretzt is.

„Gyakran eszembe jut, hogy az, amit csinálok, milyen hatással van a közönségre. Tudom, nem tetszik mindenkinek, de nem szabad elfelejteni, hogy ez szórakoztató mozi, és nem dokumentumfilm. Én sem magamat alakítom, hanem egy kitalált személyt. Chloe soha nem tenne olyat, mint Hit-Girl. Ezt már az első rész készítésekor tisztáztam magamban, pedig még elég kicsi voltam. Azt is tudtam már akkor, hogy az ilyen filmek azért készülnek, mert a nézők másfél órára ki akarnak szakadni abból a valóságból, amelyben élnek. És minél meredekebb egy film, a közönség annál messzebbre kerülhet attól, amit egy kis időre el akar felejteni” – védte meg filmjét a tinisztár.

A képregénymozi erőszakosságáról szóló vitát a második rész egyik új szereplője, Jim Carrey indította, aki a Twitteren határolódott el a túlzott brutalitástól. Úgy érvelt, hogy a Sandy Hook iskolában történt ámokfutás után nem lenne szabad ilyesmit a filmvásznon mutogatni. Carrey egyébként egy megjavult maffiózót alakít, aki németjuhászával az oldalán szuperhősként tesz rendet az utcákon.